2018. május 7., hétfő

A kezdő és gyakorlott írók és a művészi alázat

Viszonylag friss íróként azt hihetnénk, hogy a nálunk ügyesebbeknek meg a profiknak kisujjból sikerül kirázni egy ütős, komplex remekművet. Mert ők már régóta csinálják, biztos megszokásból tökéletesen írnak.
Én ezt minden erőmmel cáfolnám.
Kezdjük ott, hogy a profik sem tudnak mindent - sosem tudtak, és a jövőben sem fognak. Tartá a mondás, hogy a jó pap is holtig tanul – meg a jó író is. Lehet, hogy profi és virtuóz módon tud írni, és hogy a saját műfajukban kiválóak, de a tőlük idegen műfajban nekik is a fejükhöz kéne kapni, hogy akkor mit is írjanak, és hogyan írják.
Tehát tökéletes író nincs, csak műfajában kiváló – és az ilyen író sem négy-öt év alatt válik kiválóvá, hanem egy élet munkája során.

Lépjünk tovább a profi írókról az ügyes írókra. Ebből a fajtából azért jóval több van a világban. Nem profi, de elég ügyes ahhoz, hogy jó történetei legyenek, és esetleg másoknak is segítsen az írás rejtélyiben eligazodni, mert ő maga már jobban átlátja, mint azok, akik kevesebbet foglalkoztak vele eddig. Nagyképűséget félretéve én saját magamat ide sorolom – ugyanis pofi távolról sem vagyok, de elég mélyre ástam már magam az írás-témában ahhoz, hogy sok dolgot átláthassak és meglegyenek a saját kis trükkjeim. Ugyanígy a többi ügyes és gyakorlott író is túl nézett már a felszínen, ezért van a történeteiknek is mélysége.
Na de mi határozza meg, ki a gyakorlott író?
Nem az évek, nem a befejezett történetek/írások száma, de nem is a folyamatban lévő írásoké. A gyakorlott írót a tapasztalat teszi, és ez nem az évek vagy a kész történetek számában mérhető. A jó író akkor is gyakorol, amikor olvas, mert megpróbál mögé látni, és észrevesz kis trükköket a történetben, ami egy egyszerű olvasónak nem tűnik fel.
A folyamatos tervezés jellemezi, ezért állandóan odafigyel amikor visszaolvassa a történet mar meglévő jeleneteit, es mindenben a kapcsolódási pontot keresi. Hogy milyen kapcsolódási pontokra gondolok éppen, arra a „Vázlat, cselekmény” című cikkben alaposabban kitérek.

Továbbá, úgy érzem az egyik pont hangsúlyozást igényel: mégpedig az alkotás felé mutatott alázat. Véleményem szerint az első és legnyilvánvalóbb jele annak, hogy melyik író kezdő és melyik haladó, azt a munkája felé mutatott alázatban kell keresni.
Mire gondolok éppen?
Félreértés ne essék, nem arra gondolok, hogy a kezdők nem szeretnek írni, a szeretetnek ehhez semmi köze. Viszont teljes egészében más szemmel tekintenek az írásra, mint haladó társaik.
Hadd fejtsem ki.
A szemléltetéshez kitaláltam egy kis játékot.

Tegyük fel, hogy van egy történeted, amit éppen írsz, ami egyébként is elég valószínű, ha ezen a blogon jársz. Megvan a helyszín, a karakterek, a cselekmény fő szála, minden, ami kell.
Milyen attitűddel fogod megírni a sztorit?

A
Személyes önmegvalósításként fogod fel. A történet minden eleme azért létezik, hogy a Te ideáidat megjelenítsék, és minden úgy történik és olyan irányba halad, ahogy Te éppen akarod. Alkotás közben előre tekintesz, viszonylag gyors tempót diktálsz. Nyitott vagy az új stílusokra és az olvasói véleményekre és ötletekre különösen odafigyelsz, és ha valamelyik tetszik, akkor hajlandó vagy aszerint alakítani a történet haladását – emiatt a vázlataid nem terjednek ki minden részletre, mert a cselekmény folyamatosan mozgásban van, s Neked csak pár fontosabb mérföldkőre van szükséged, semmi sincs kőbe vésve.


B
Nem azonosulsz a történettel. A téma, vagy a karakterei nem valószínű, hogy kapcsolatban állnak az életed bármelyik részével. Saját rendszere van a sztorinak, ami lelimitálja az új ötletek bevezetésére vonatkozó terveidet. Igyekszel nyitott lenni, de ha úgy látod, hogy valami testidegen lenne a történet számára, elkerülöd az alkalmazását. Nem okoz gondot az, ha követned kell a sztori által diktált cselekményt, akkor sem, ha ezért az olvasói kéréseket és ajánlásokat egy kicsit ignorálnod kell. A vázlataiddal sok időt töltesz, többször is le ellenőrződ, hogy a lépések, amiket tenni készülsz értelmet nyernek-e, ez viszont nagyban lelassítja a tempódat.


Nyilván a két szempont két nagyon ellentétes megközelítést takar, amik között sok ponton elhelyezkedhet a Te véleményed. Viszont a kérdés továbbra is az, hogy Hozzád melyik áll közelebb? A lendületes és impulzív A válasz? Vagy inkább a megfontolt és kimért B válasz?
Fontos leszögezni, hogy nincs jó vagy rossz válasz. Csak válaszolj Magadnak őszintén.

Azonban gondolom most már Ti is kíváncsiak vagytok, hogy melyik általános jellemzés melyik típusra vonatkozik. Valójában nem valami beugratós:
Az impulzív és a kicsit talán „mindenható” attitűd, amit az A válaszban szemléltettem inkább a kezdőkre jellemző. A kezdők gyakran hajlamosak műfajokat „megújítani”, ami gyakran nem sül el jól. Nem mondom, hogy nincs köztük jó próbálkozás, de mivel a kezdő nem tud sokat a területről, nagy az esélye, hogy valami ellentmondásos hibát fog elkövetni. A kezdők szeretik megspórolni a háttérkutatásra és vázlatolásra szánt időt – többnyire azért mert az nem olyan érdekes és izgalmas, mint a szöveges vizualizáció.
A kimért B válasz a haladókra jellemző. Persze le lehetne bontani a haladó szintet is több különböző fokozatra, de nem látom értelmét, mert az már mindenkinél másképp jelenik meg. Amikor az ember szintet lép és elkezdi saját magát alárendelni a művészetének, olyankor nagyon sok minden végbe megy a művészben: más szempontok kerülnek a prioritási lista elejére alkotás közben, és ekkor változik meg a mű és művész kapcsolata is. Az író felfogja és megérti, hogy nem Neki kell elmesélni a történetet, hanem ő csupán egy csatorna, amin keresztül a történet elmeséli saját magát. A sok háttérmunka azért fontos, hogy a sztori jó alapokkal és érdekes karakterekkel tudjon dolgozni – és amikor az író már kitaposta a történet előtt az utat, akkor Ő az, aki mondatokba és fejezetekbe önti a sztori mondanivalóját.
Az író a történet szócsöve, s nem fordítva.
Ezt a fajta hozzáállást nagyon nehéz elsajátítani.
Míg egy kezdő szórakozásból, buliból ír, mert élvezi, hogy az általa elképzelt kis világ/jelenetek megjelennek azáltal, hogy ő leírja, addig egy haladó szintű író azt élvezi, ha a történet irányítja őt.
Egy kezdő egészen mást keres az írásban, mint haladó társaik, éppen ezért nem is lehet meghatározni, hogy időben meddig számít valaki kezdőnek, mert azt a két attitűd közötti váltással lehet mérni. Könnyen lehet, hogy valaki évekig kezdő szinten ír, mindössze azért, mert nem érdekli az írás mélysége, vagy egyszerűen nem tud róla, hogy lehetne máshogy is.

A kezdő történet főbb jelei:
·       Nem karakterhű viselkedés
A szereplők nem a jellemük szerint természetesen viselkednek és erre a történet nem ad okot: a szerény karakter ok nélkül elkezd káromkodni, a régi ellenségek egyszer csak kijönnek egymással, stb. Ezzel még nem lenne gond, ha ez által a karakterfejlődést szeretné szemléltetni, viszont sajnos túl gyakran ez a rész teljesen kimarad. Nincsenek kidolgozva a szereplő személyiségében lezajló változások, amik megindokolnák a másmilyen viselkedést, hanem csak úgy megtörténik. Nagyon nem profi.

·       Erőltetett szálak
A másik jele a kidolgozatlan munkának, és a vázlat hiányának is. Vannak történetek, például egy könnyed kis szerelmes történet, ami nem veszi magát komolyan, majd egyszer csak szóba jön a megcsalás vagy az abortusz és hasonlók. Nem mondom, hogy bármelyik témával is baj lenne, de ha nem vagy biztos a dolgodban, ne keverj össze ilyen szélsőséges érzelmi világú témákat egy történetben, mert nem fogsz bírni vele. Persze, lehetséges egy történetben érzelmeket felvonultatni széles spektrumon, de fogadj el egy tanácsot: amíg nem vagy képes az alapvető karakterfejlődést jól szemléltetni, addig ne is kacérkodj az ötlettel, mert elfogsz pazarolni egy valószínűleg tök jó ötletet egy gyengén megírt történetre.

·       Túl sok információ / túl kevés információ
Vicces, de ezek általában kéz a kézben járnak. Az író általában nem gondolja végig, hogy az olvasó mit és milyen formában fog olvasni, gyakran az internetre való feltöltés előtti átolvasás is elmarad. Ilyenkor a fejezet egy kész káosz, egyszerű gondolatcsapongások kivetülése. De mivel az író valószínűleg nem olvasta vissza a művét, vagy ha mégis, nem olvasó szemmel, ezért nem veszi észre, hogy gyakran a tök lényegtelen részletekre egész bekezdéseket szán, a fontos részletekre pedig alig jut figyelem, vagy rosszabb esetben kihagyásra kerül. A történetből alapjaiban hiányzik az egyensúly, ezért bármit is építesz rá, az szétfog hullani, mivel a fejlődés szemléltetéséhez szükséges elemek nincsenek kifejtve. Ha pedig nincs fejlődés a történetben, akkor mégis miről szól a történet?
Persze, a nagy semmiről is lehet marha jó történetet írni, ha nagyon ügyes vagy. De az nem a kezdők terepe.
Olvass sokat, könyveket, más írók ficijeit, a saját sztoridat újra és újra, és soha ne kövesd mások hibáit csak azért, mert többen is úgy csinálják. Járj utána dolgoknak, kérdezz, tőlem is nyugodtan lehet, nagyon szívesen segítek, csak írj egy e-mailt a viascreativeworkshop@gmail.com címre. 😉 Ha meg tudunk egyezni, az oldalon is megosztom a válaszokat, hogy másoknak is tudjak segíteni.


Összességében azt hiszem annyiban tudom összefoglalni a mondanivalómat, hogy nagyon örülök, ha egy kezdő íróban dolgozik az ambíció, és szeretne mielőbb nagyon jó történeteket írni. Viszont még a világ legtehetségesebb emberének is kell egy kis gyakorlás ahhoz, hogy átlássa bármelyik művészeti ág trükkjeit és buktatóit – viszont attól, hogy előre rohansz bele az ismeretlenbe, nem fogod gyorsabban átlátni, csak eltévedsz benne.


Adj magadnak időt, és a képességeid meg fogják hálálni. :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése